ESEMÉNYNAPTÁR

July 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

szgyf_banner.jpg

 

Kőszeg, 2018. október 20.

 

Reggel hét órakor indultunk az Intézet parkolójából a kőszegi versenyre, 9 sportoló és 2 kísérő.

A rendezvényt Németh Csaba a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolók által delegált elnökségi tagja nyitotta meg.

Dr. Jády György az MSOSZ sportigazgatója köszöntette a résztvevőket. Elmondta, hogy történelmi pillanat a mai a Speciális Olimpia mozgalom történetében, hiszen ez az első többfordulós bajnoki rendszerben lezajló verseny és megköszönte az Athlészisz Alapítvány, valamint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatását.

9 órakor kezdődött el pattogni a kosárlabda a Kőszegi Városi Sportcsarnokban, ahol ismételten nagyszerű feltételek és kiszolgálás mellett játszhattak a csapatok, köszönhetően a Barabás házaspár példamutató szervezésének.

A csapatok minden tagja (sportoló és kísérő is) kapott a bajnokság emblémájával ellátott pólót, ebédcsomagot, csokit, ásványvizet. Így mindenkinek csak a játékra kellett koncentrálni.

A bajnokságban az elmúlt évek öt legeredményesebb csapata vehetett részt Budapestről a Hársfa Egyesület és a SOFI Életjel Alapítvány csapata, a Homoki Bárczi Gusztáv DSK, Kőszegi Wink PSC és az Ivánci Mocorgó KSZSE.

A csapatok körmérkőzéses rendszerben döntötték el a bajnokság első fordulójának az eredményét. Az ebédszünet után a Kölyök Programban résztvevő fiatalok bemutatóját nézhettük meg.

Az ivánci csapat erdményei:

Ivánc – Sofi 40 : 11 (18 : 2 )
Pontszerzők: Nagy L. (18); Keresztényi T.(6); Sőre T., Böröndi B., Legárt Z.(4-4);
Ónodi F., Nagy T. (2-2).

Hársfa – Ivánc 36 : 18 (14 : 8)
Pontszerzők: Nagy L. (8); Keresztényi T., Sőre T., Böröndi B., Legárt Z., Simon E. (2-2).

Kőszeg – Ivánc 49 : 8 (19 : 4)
Pontszerző: Nagy Lajos ( 8 )

Ivánc – Homok 32 : 12 (14 : 6 )
Pontszerzők: Nagy L. (20);  Böröndi B. (4); Keresztényi T., Fodróczi Gy.,  Legárt Z., Simon E. (2-2).

 

Az 1. forduló tabellája:

            1. Kőszeg Wink PSC

            2. Budapest Hársfa Egyesület

            3. Ivánc Mocorgó KSZSE

            4. Homok Bárczi Gusztáv DSK

            5. Budapest SOFI Életjel Alapítvány.

 

Csapatunk minden egyes tagja az általa elvárható teljesítményt nyújtotta, vagy túlteljesítette azt. Az egész nap folyamán mind a pályán, mind a pályán kívül semmilyen probléma nem adódott.

A forduló érmeit Lukácsi Tamás a támogató ATHLÉSZSISZ alapítvány elnöke adta át.
A rendezvényt Pintér István az MSOSZ elnökségi tagja zárta be. A sportolók és a kísérők a hagyományoknak megfelelően az SO körrel búcsúztak egymástól a december 15.-i budapesti találkozásig.

Öt órakor indultunk hazafelé, negyed hétre szerencsésen megérkeztünk Iváncra.

Ezúton is köszönetemet fejezem ki a Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc vezetőségének és munkatársainak a lehetőségért, a támogatásért és a segítségért!

Ivánc, 2018. október 24.

                                                                                                 Molnár Csaba

                                                                                              Mocorgó KSZSE Elnök