ESEMÉNYNAPTÁR

July 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

szgyf_banner.jpg

 

A Vas Megyei Szakosított Otthon Csákánydoroszlói Telephelyén 2018. december 10. és 15. között Karácsonyváró tematikus hetet szerveztünk a hagyományokhoz híven. Ezen alkalmakkor a hét minden napján kínáltunk programot lakóink számára, ezzel is szerettük volna az ünnepi készülődés fényét emelni.

2018. december 10-én Verses-dalos délelőttel kedveskedtünk az ellátottainknak, 17 órai kezdettel pedig az Őrségi Baráti Kar karácsonyi koncertjével ajándékozta meg lakóinkat, melyen közel 100 lakó vett részt az intézmény lakóebédlőjében. Az énekkar előadásában karácsonyi énekek, bölcsődalok, megzenésített versek hangzottak el zongorakísérettel, majd két ismert karácsonyi ének csendült fel, melyet lakóink közösen énekeltek az előadókkal.

2018. december 12-én Adventi kézműves foglalkozásokat szerveztünk a Magtár és a Kastély épület földszinti közösségi helyiségeiben és a külső foglalkoztató faházban. A délelőtt során szebbnél szebb karácsonyi díszek, ajtókopogtatók, képek készültek, melyek a lakószobákat és a közösségi helyiségek falát díszítik.

2018. december 13-án 13 órai kezdettel Karácsonyváró disco várta az érdeklődő lakókat a Játékteremben, majd 16 órai kezdettel a Csákánydoroszlói Vegyeskar előadását hallgatták meg ellátottaink. Az énekkar hét-nyolc ismert karácsonyi slágert adott elő, melyeket lakóink együtt énekeltek a vegyeskar tagjaival. Aki jelen volt, ezen az eseményen megható és feledhetetlen élményekkel gazdagodott.

2018. december 14-én filmvetítés volt az ünnep jegyében a Kápolnában.

2018. december 15-én pedig 10 órai kezdettel vártuk a hozzátartozókat, gondnokokat, lakóinkat és a munkatársakat a Karácsonyi ünnepségre. A köszöntőt követően hozzátartozói értekezletre került sor, ahol a telephely vezetője részletes tájékoztatást adott a 2018. év fontosabb eseményeiről, történéseiről, majd lakóink által bemutatott karácsonyi ünnepi műsor következett. Tizenhat lakónk hetekkel korábban szorgalmasan készült az egyéni és közös próbák alkalmával, hogy december 15-én a jelenlévőket szép előadásukkal ajándékozzák meg. A műsorban két dal és versek hangzottak el, majd egy rövid jelenet következett a karácsonyról és a szeretetről. A felkészítők igyekeztek minden szereplőnek megtalálni a képességeinek megfelelő műfajt, amelyben igazán tehetséges, így a vendégek, a lakók és a munkatársak visszajelzései alapján is elmondható, hogy csodálatos perceknek lehettünk részesei.

Örvendetes volt számunkra, hogy szép számban vettek részt ünnepségünkön a hozzátartozók, gondnokok, így lehetőség nyílt lakóinkkal közös ünnepi ebéd elfogyasztására és délutáni tartalmas együttlétre.

A gondozási egységek mindegyikén délután a társalgókban feldíszített karácsonyfák körül került sor a karácsonyi ajándékok átadására néhány karácsonyi dal közös éneklését követően. Lakóink csillogó szemekkel és gyermeki örömmel, boldogan újságolták, hogy ki milyen ajándékot kapott karácsonyra.

Bízunk, abban hogy valamennyi lakónk számára sikerült örömtelivé varázsolni a várakozás időszakát és feledhetetlen élményekkel gazdagítani az ünnepet.

 

Csákánydoroszló, 2018. december 19.

                                                                                              Tóka Tímea

                                                                                            telephelyvezető