ESEMÉNYNAPTÁR

October 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

szgyf_banner.jpg

2019. május 30-án rendeztük meg intézményünkben a XXIV. Rajztalálkozót. A rendezvényt Varga Annamária intézményvezető asszony nyitotta meg, köszöntötte a résztvevő csapatokat, kísérőket, vendégeket. Ezt követően Dr. Huszár Lilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségének igazgatónője buzdította kedves szavakkal alkotásra a résztvevőket. Intézményünk telephelyének vezetője, Tóka Tímea is köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a nap eseményeit. Sok sikert és jó szórakozást kívánt a megjelenteknek.

Az idei rajztalálkozó témája „A mozgás öröme” volt.

A vendégcsapatok - Csaba József Általános Iskola Csákánydoroszló, Szentgotthárdi Szakosított Otthon, Vas Megyei Egyesített Szociális Intézmény Kőszegpatyi Telephelye, Vas Megyei Egyesített Szociális Intézmény Sajtoskáli Telephelye, Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc, Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény Búcsúszentlászló - 9 óra körül érkeztek. Az intézmény ebédlőjében egy kis állófogadás várta őket, amelynek elsődleges célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék, a régi ismerősök üdvözöljék egymást és oldjuk a kezdeti izgalmakat.

Az állófogadás után, a megnyitó keretein belül intézményünk Gyöngyös-Bokrétás Néptánccsoportja Tangl Balázsné vezetésével tartott bemutatót a mozgás jegyében. Lakóinktól egy csodálatos előadást láthattunk. Ezt követően Lukács Gábor előadásában hallgathattunk meg egy verset, melynek témája szintén a mozgás volt. Emellett a délelőtt szenzációs alaphangulatáról a Capito Gitárklub gondoskodott. A fantasztikus tehetségű zenészek órákon keresztül, szebbnél szebb dalokkal szórakoztatták a közönséget.  Ezúton is köszönjük az együttesnek e nemes és önzetlen felajánlást.

Aztán eljött az ideje annak is, hogy a csapatok elfoglalják a helyüket a tábláknál, és elkezdődjön a közel 2 órás alkotói munka. Minden csapat más és más nézőpontból közelítette meg a témát. Nagyon színesre és változatosra sikerültek az elkészült alkotások. A mi csapatunk - mint egy keretet adva a délelőttnek - egy néptáncos párt varázsolt a vászonra, gyönggyel-bokrétával.

Az elkészített műveket Horváth Csaba fazekasmester értékelte, akinek az alkotói munka közben is volt mindenkihez egy-egy kedves, bíztató szava, jó tanácsa. Varga Annamária intézményvezető és Tóka Tímea telephelyvezető az értékelés végén ajándékcsomagot és emléklapot adott át a csapatoknak. Mindenkit egyaránt megdicsértek. A díjazás után közös ebédre invitáltuk a csapatokat, majd a nap második része már a szórakozásról szólt, és a délutáni programok a lakóebédlőben folytatódtak. Elsőként intézményünk lakói léptek fel egy gyönyörű, látványos tánccal, ami mindenkinek elnyerte a tetszését. Ezután a körmendi ZOOM-barátok Egyesület csapata szórakoztatta a vendégeinket és ellátottainkat. Az egész napos programot végezetül egy nagyon jó hangulatú bál zárta, ahol Déri Ádám szolgáltatta a muzsikát. Mindenki, aki csak tudott, táncra perdült.

Összességében egy fantasztikus napot zártunk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki hozzájárult a munkájával, ahhoz, hogy meg tudjuk rendezni újra a találkozót. Köszönet illeti a részvevőket, azok felkészítőit és a segítőket is. Bízunk abban, hogy a következő évben is hasonló sikerrel és érdeklődéssel rendezhetjük meg a XXV. Rajztalálkozót.