ESEMÉNYNAPTÁR

September 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

szgyf_banner.jpg

Bemutatkozás

 

Intézményünk székhelyén 1979-től működik szakosított otthon.

Intézményünk fő profilja az ápolás-gondozás, elsősorban a feladatok is ehhez kapcsolódnak.

A gondozási egységekben dolgozó munkatársak nagy része szakképzett. Munkánkat hivatástudattal, elkötelezettséggel végezzük, a minőségi ápolás követelményei szerint igyekszünk ellátottaink szükségleteit maradéktalanul kielégíteni.

Az ápolói munka a fizikai és pszichés ellátáson túlmutató tevékenység. Szakmai igényességünk és céljaink megvalósítása érdekében a mindennapi rutin munkát a folyamatosan bővülő ismeretek alkalmazásával végezzük.

Intézményünk szakmai, fejlesztési programjaiban az időskorú, és fogyatékkal élő emberek személyiségéből indulunk ki, s alapvető jognak tekintjük, hogy otthonlakóink egyéni képességeik szerint méltóságteljes emberi életet élhessenek.

 

Intézményünk kiemelkedő feladatának tekinti az ápoló – gondozó tevékenység mellett, az értelmileg akadályozott emberek foglalkoztathatóságának növelését, a munka jellegű foglalkoztatás elősegítését.

Szociális foglalkoztatás keretében fejlesztő-felkészítő, és munka-rehabilitációs foglalkoztatást biztosítunk. Tevékenységi területeink: kézműves műhely, bio-kertészet, parkfenntartás, állatgondozás, takarítás, elárusítás, mosodai tevékenység, portaszolgálat.

A szabadidő tartalmas eltöltésére többféle lehetőséget kínálunk: szocioterápiás foglalkoztatás, házimozi vetítés, tankonyhai foglalkozás, citera, énekkar stb. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, színházlátogatásokat, társintézményekkel találkozókat.

Mozgásterápiát tornacsarnokunkban egyéni, és kiscsoportos keretek között végzünk. Lehetőséget kínálunk: kosárlabda, aerobic, kerékpár, labdarúgás, asztalitenisz és torna szakágakban a sportolásra, és versenyzésre.

Az intézményben konyha és mosoda is működik. Emellett bio-gazdálkodást is folytatunk, amely 2002. év óta tanúsított bio-minősítéssel rendelkezik. Minősített biogazdálkodás során termesztett zöldségek, gyümölcsök, palánták, és a kézműves műhelyben előállított termékeink megvásárolhatók intézményünk parkolójában működő Tulipánfa Biozöldség és Kézművesboltban, illetőleg kiállításokon, és vásárokon.

 

Szakmai szolgáltatásunk során szem előtt tarjuk, hogy az ellátottak állapota különböző, s valamennyiüket igyekszünk a szükséges mértékben, a strukturált ellátás keretében gondozni, és képességeiket kiteljesíteni.

 

2016.novemberében integrációra került sor, mely során a csákánydoroszlói Értelmi Fogyatékosok Otthona beolvadt az ivánci székhely intézmény működésébe.

 

Az engedélyezett férőhelyek száma összesen:     485 fő 

2017. július 10.-én a VMSZO alapító okirata módosításra került, megváltozott a székhely illetve 2 telephely lakcíme, illetve 1 további telephellyel bővült. VMSZO Tulipánfa Otthona néven.

 

A szolgáltatói nyilvántartásba vételhez szükséges férőhelyek meghatározása folyamatban van.